12.07. 00:48
Nem tudok aludni
12.07. 00:49
Én sem. Csak forgolódom.
12.07. 00:50
Talán jobb lett volna, ha átjössz…
12.07. 00:50
Elindulok.
Ezt a szót pötyögtem be, majd öt perc múlva teli tenyérrel ütöttem a lifthívót és zuhantam a kilencedikről bele a város téli álmába. Mellkasom feszített, dohogott és futottam vele a 923-as megállójába. A busz könyörületes volt hozzám és hamar felvett. Egy fél óra múlva finoman, újheggyel táncoltam le a bejárat számkombinációját.
-Emlékeztél a kódra?
-Bennem maradt.
Éppen úgy, mint később a wireless hozzáférési kódja, vagy bankkártyájának PIN kódja. Különös intimitás ez, pár számjegyben ott vannak kulcsai, de azok egyáltalán nem az ajtajához, de még csak a laptopjához sem vezetnek. Sőt, még attól, a szégyenlős mozdulattól is távol állnak, mellyel hirtelen hajtottam ketté az ATM kiköpte bizonylatot, majd csúsztattam belső zsebbe. Ezek a kulcsok hozzá vezetnek, Magához.
Még mielőtt elkavarodnék. Az, az este teljesen más titkot rejtett. Újra tinédzsernek éreztem magam az első szerelem minden izgatottságával és felfedezésével. Aludnunk kell – mondta, s ahogy összeértek arcaink életem legfinomabb és legspontánabb csókjába kezdtünk. Csak feküdtünk egymás mellett a sötétben és ízlelgettük a másikat. Akkor és ott, a vágy felülírta gátlásait, azokat is, melyek egy nő életében havonta esedékesek. Azóta is sajnálom, azt a lepedőt, amit kidobott utána, mert záloga annak a pillanatnak, amikor huszonöt évesen, túl megannyi nőn, valóban elveszítettem a szüzességemet. Először tudtam együtt lenni nővel testben és lélekben.
